Együnk és eddzünk együtt

2016. augusztus 26. - Adri11

Biztosan sokat hallottátok már ti is, hogy a vágyott alak eléréséhez nem elég csak okosan és jól enni, hanem mozogni kell. A cél eléréshez hasznos tudni, hogy a sikeres fogyás és formálódás 70 %-ban az étkezésen és 30 %-ban a mozgáson múlik. Ez azoknak, akik olyanok, mint én, tehát szeretnek enni és kényelmesen élni és nehezen veszik rá magukat a mozgásra meglehetősen rosszul hangzik.

Bizony vannak helyzetek mikor muszáj felülkerekednünk az ellenállásunkon és saját érdekünkben el kell kezdenünk sportolni. Akár szülés után, akár egy betegség miatt, de főként a saját egészségünk érdekében naponta hasznos lenne legalább egy kicsit mozogni. Legyen az futás, séta, tánc vagy egy kiadós takarítás. :) Nos elárulom a fent említett 4 verzió közül 2-től a hideg kiráz. Gondolom nem nehéz kitalálni melyek azok.

A Hamihami közösség segít nekem abban, hogy finomakat és egészséges ételeket egyek és tegyek a családom elé, viszont a mozgás egy nagy kérdés volt számomra egészen egy hónappal ezelőttig. Akkor megismerkedtem egy csoda csajszival, aki olyan mozgásformákat mutatott nekem, ami örömmel tölt el és hatékony a zsírégetés és az izomzatépítés szempontjából. Bemutatom nektek Herédi Otit, aki a DSM megalkotója, mottója ,,  DSM - Lendületben. Nőiesen”. Szuper órákat tart, élvezetes mozgásformákkal ismerteti meg azokat, akik a tornázás közben csak arra gondolnak hány fekvőtámasz van még hátra és mikor végzünk. Jó zenék, jó társaság, kellemes hangulat, garantált eredmény.

Otival és a DSM csapatával együtt fogunk működni, rengeteg hasznos programot és játékot találtunk ki, ha vége a nyárnak sok izgalmas ötletet és aktivitást hozunk nektek. :) Addig is ajánlok egy 12 perces videót amellyel karban tarthatjátok magatokat miközben kellemesen sportoltok. Csináljátok otthonról és osszátok meg velünk a kedvenc receptjeiteket a hamihami.hu -n.

 

https://www.youtube.com/watch?v=jV_Q9qxb6kM

http://www.dancestylemove.hu/

https://www.facebook.com/dancestylemove/?fref=ts

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hamihami.blog.hu/api/trackback/id/tr5911653812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.